kéményképek

Olaszország kéményei – képgaléria

Olasz kémények képgalériája. Amikor 2012-ben Bibionéban voltunk, nem is sejthettem micsoda kémény kavalkád fog majd itt várni. Kijelenthetem, hogy eddigi utazásaim során (beleértve Magyarországot is) a legváltozatosabb és legszebb kémények Olaszországban találhatók. Szinte hihetetlen, hogy alig találni két egyforma kéményt ezen a területen. Az is jellemző, hogy maga a kémény hagyományosan téglából készül. Csak gyanítom, […]

Szlovénia kéményei – képgaléria

Szlovén kémények képgalériája. Csak átutazóban jártunk ezévben Szlovéniában, így nem sok kémény sikerült megörökítenünk, de jellemzően elég egyforma kéményeket láttunk azon a területen. A legtöbb kémény tetejét, vélhetően az eső ellen, fémlemezzel védenek. A bejegyzésben látható kémény fotók a kemenyek.info kizárólagos tulajdonát képezik. A fotókat készítette: sbs

Moszkva kéményei – képgaléria

Moszkvai kémények képgalériája.Tekintsenek meg néhány kéményt amelyet Moszkvában (Oroszország) kaptunk lencsevégre. Mivel a városban családi házzal egyáltalán nem találkoztunk azon a környéken ahol voltunk, csak társasházi kéményeket (tömbház) és néhány történelmi épület kéményeit sikerült megörökíteni. A régi környékek még a cári korszakban készültek, így rendkívül szépek, sőt az egyik tetején még egy aranyozott díszt is […]

Dalmácia kéményei – képgaléria

Dalmát kémények képgalériája. Főszerkesztőnk a Horvátország déli részén, Dalmáciában jár, ahol jó néhány helyi kéményt lencsevégre kapott. A déli területen fekvő Dalmácia kéményeire két dolog jellemző. Az első hogy alapvetően a gázt nem használják fűtésre, mivel a természeti fekvéséből adódóan sok a fa a környéken, így elsősorban fatüzeléssel fűtenek, azokon a napokon már  amikor az […]

Subscribe to RSS Feed Kövess a Twitteren!